Pályázati felhívás
Utolsó módosítás: 2017.11.07
       

A Nemzeti Közművek egyik fő célkitűzése, hogy minél jobban segíthesse a hazai kkv szektorban működő technológiai cégek részvételét a jelenlegi és jövőbeni energetikai ágazatot érintő technológiai fejlődések tekintetében, ezért a társaság projektet indít a decentralizált termeléssel, energiatárolással, smart griddel, micro griddel, e-mobility – vel, off - grid megoldásokkal, adatbányászattal, adat aggregációval, elosztó hálózati veszteség csökkentő megoldásokkal kapcsolatos fejlesztésekre.

A pályázók feladata felkutatni azokat a problémákat, kihívásokat, amelyek tekintetében rövid-és középtávú megoldásokat szükséges felmutatnia az engedélyesi társaságoknak, valamint az arra való törekvés, hogy a felkutatott megoldások anyagi haszonnal, vagy veszteségek csökkentésével járjanak.

A pályázatok témája tekintetében a pályázók saját költségükre – amelyhez a Nemzeti Közművek maximum 1 millió forint hozzájárulást biztosít – kell, hogy elkészítsék a pályázatot (hardver-, vagy szoftveres megoldás, deszkamodell, stb.). Fontos, hogy az elkészített megoldás meggyőzően bemutassa a felvetett problémával kapcsolatos részleteket, valamint egzakt módon bizonyítható legyen a megoldás hatékonysága és működőképessége.

A projekt során a meghívottak lehetőséget kapnak arra, hogy bemutassák fejlesztéseiket, amelyek közül egy kiválasztott fejlesztésük megvalósítása/tesztelése céljából a Nemzeti Közművek

  • A DÉMÁSZ hálózatának egy pontján csatlakozási lehetőséget biztosít (igény szerint)
  • maximum nettó 1 millió forintnyi pénzügyi hozzájárulást biztosít a prototípus elkészítéséhez, valamint
  •  sikeres tesztüzem/próbaüzem esetén lehetőséget biztosít hosszú távú együttműködésre.

A pályázóktól elvárt tapasztalatok, referenciák a győztes ajánlattevőtől: a felsorolt témákban korábban megvalósított termékfejlesztés és/vagy sikeres prototípus teszt. 

További infomráció: Dr. Pálfi Géza (palfi.geza@nkm.energy)